May 29, 2023
1992 januárjában érkeztem Magyarországra. Egy hideg téli nap volt.
Amikor emlékszem rá, azon tűnődök, hogy vajon melyik pályaudvarra érkeztem. Már nem tudom. Az utazás előtt még egyszer felhívtak és azt mondták, hogy a vonat mégis a másikra fog érkezni. Úgy vélem, a nyugati volt.
Jöttek értem autóval, az igazgatónő és a sofőrje. Furcsa volt, hogy egy nyelviskola igazgatónőjének van sofőrje. Egy kicsit monarchia időkre emlékeztetett. Átvitték Budára, ahol az előre kibérelt lakás várt rám.
Budapest
1992 januárjában érkeztem Magyarországra.
Egy hideg téli nap volt.
Amikor emlékszemvisszagondolok rá, azon tűnődökm, hogy vajon melyik pályaudvarra érkeztem.
Amikor visszagondolok rá, azon tűnődöm, hogy vajon melyik pályaudvarra érkeztem.
Már nem tudom.
Az utazás előtt még egyszer felhívtak és azt mondták, hogy a vonat mégis a másik állomásra fog érkezni. Az utazás előtt még egyszer felhívtak és azt mondták, hogy a vonat mégis a másik állomásra fog érkezni.
Úgy vélAzt hiszem, a nyugati volt.
Azt hiszem, a nyugati volt.
Jöttek értem autóval, aAz igazgatónő és a sofőrje. jöttek értem autóval.
Az igazgatónő és a sofőrje jöttek értem autóval.
Furcsa volt, hogy egy nyelviskola igazgatónőjének van sofőrje.
Egy kicsit a monarchiai időkre emlékeztetett. Egy kicsit a monarchiai időkre emlékeztetett.
Átvittéek Budára, ahol az előre kibérelt lakás várt rám.
Átvittek Budára, ahol az előre kibérelt lakás várt rám.
Feedback
Szép munka!
Budapest
1992 januárjában érkeztem Magyarországra.
Egy hideg téli nap volt.
Amikor visszaemlékszem rá, azon tűnődök, hogy vajon melyik pályaudvarra érkeztem. Amikor visszaemlékszem rá, azon tűnődök, hogy vajon melyik pályaudvarra érkeztem.
Már nem tudom.
Az utazás előtt még egyszer felhívtak, és azt mondták, hogy a vonat mégis a másik állomásra fog érkezni. Az utazás előtt még egyszer felhívtak, és azt mondták, hogy a vonat mégis a másik állomásra fog érkezni.
Úgy vélem, hogy ez a nNyugati pályaudvar volt.
Úgy vélem, hogy ez a Nyugati pályaudvar volt.
Jöttek értem autóval, aAz igazgatónő és a sofőrje eljöttek értem autóval.
Az igazgatónő és a sofőrje eljöttek értem autóval.
Furcsa volt, hogy egy nyelviskola igazgatónőjének van sofőrje van.
Furcsa volt, hogy egy nyelviskola igazgatónőjének sofőrje van.
Egy kicsit a monarchia időkrekorszakára emlékeztetett.
Egy kicsit a monarchia korszakára emlékeztetett.
Átvittéek Budára, ahol az előre kibérelt lakás már várt rám.
Átvittek Budára, ahol az előre kibérelt lakás már várt rám.
|
Egy hideg téli nap volt. This sentence has been marked as perfect! This sentence has been marked as perfect! |
|
1992 januárjában érkeztem Magyarországra. This sentence has been marked as perfect! This sentence has been marked as perfect! |
|
Budapest This sentence has been marked as perfect! This sentence has been marked as perfect! |
|
Amikor emlékszem rá, azon tűnődök, hogy vajon melyik pályaudvarra érkeztem. Amikor visszaemlékszem rá, azon tűnődök, hogy vajon melyik pályaudvarra érkeztem. Amikor visszaemlékszem rá, azon tűnődök, hogy vajon melyik pályaudvarra érkeztem.
Amikor |
|
Már nem tudom. This sentence has been marked as perfect! This sentence has been marked as perfect! |
|
Az utazás előtt még egyszer felhívtak és azt mondták, hogy a vonat mégis a másikra fog érkezni. Az utazás előtt még egyszer felhívtak, és azt mondták, hogy a vonat mégis a másik állomásra fog érkezni. Az utazás előtt még egyszer felhívtak, és azt mondták, hogy a vonat mégis a másik állomásra fog érkezni. Az utazás előtt még egyszer felhívtak és azt mondták, hogy a vonat mégis a másik állomásra fog érkezni. Az utazás előtt még egyszer felhívtak és azt mondták, hogy a vonat mégis a másik állomásra fog érkezni. |
|
Úgy vélem, a nyugati volt.
Úgy vélem, hogy ez a
|
|
Jöttek értem autóval, az igazgatónő és a sofőrje.
|
|
Furcsa volt, hogy egy nyelviskola igazgatónőjének van sofőrje.
Furcsa volt, hogy egy nyelviskola igazgatónőjének This sentence has been marked as perfect! |
|
Egy kicsit monarchia időkre emlékeztetett.
Egy kicsit a monarchia Egy kicsit a monarchiai időkre emlékeztetett. Egy kicsit a monarchiai időkre emlékeztetett. |
|
Átvitték Budára, ahol az előre kibérelt lakás várt rám.
Átvitt
Átvitt |
You need LangCorrect Premium to access this feature.
Go Premium