May 26, 2023
Nem hiszem, hogy pontosan tudnék egy bizonyos élményt leírni, viszont a balti tengeri nyaralásokra szívesen emlékszem vissza.
Majdnem minden nyáron mentünk valahova nyaralni, de a legemlékezetesebb nyaralások azok, amelyek a tengerpartot kötődnek.
Három testvérem van, és már az utazás a tengerhez felért egy kalanddal. Mind a nyégyen ültünk ott osszepréselve a hátsó ülésen és izgatottan vártunk, hogy milyen élményekben lesz majd részünk.
Egy nyaralási otthonban laktunk, és volt egy közös étkező, ahol délben a családok találkoztak.
Különben az egész napot a strandon töltottünk. De soha nem lett unalmas.
Homokvárokat építettünk. Aláástuk a strandszékeket, és örültünk, mikor ezek majd felborultak.
Még sok egyéb kalandot sorolhatnék fel, de a legjobban arra emlékszem vissza, ahogyan reggel lementünk a strandra egy hatalmas szerpentinen keresztül.
A hegyről lepillantottunk a tengerre és kifürkeszttük a horizontat.
Még ma is sóvárgok a tenger iránt, ha visszaemlékszem ezekre a pillanatokra.
Ezt az élményt ma nem vehet el senki.
Szomorú idők alatt jó visszaemlékezni gyerekkori élményekre.
Talán majd egyszer megint eljutok a tengerhez.
Jó a gyerekeknek együtt a családdal nyaralni.
A Balti tenger
Nem hiszem, hogy pontosan tudnék egy bizonyos élményt leírni, viszont a balti tengeri nyaralásokra szívesen emlékszem vissza.
Majdnem minden nyáron mentünk valahova nyaralni, de a legemlékezetesebb nyaralások azok, amelyek a tengerpartothoz kötődnek.
Három testvérem van, és már az utazás a tengerhez is felért egy kalanddal.
Mind a nyégyen ott ültünk ott oösszepréselve a hátsó ülésen és izgatottan vártunk, hogy milyen élményekben lesz majd részünk.
Egy nyaralási otthonban laktunk, és volt egy közös étkező, ahol délben a családok találkoztak.
Különben az egész napot a strandon töltoöttünk.
Homokvároakat építettünk.
Aláástuk a strandszékeket, és örültünk, mikor ezek majd felborultak.
Még sok egyéb kalandot sorolhatnék fel, de a legjobban arra emlékszem vissza, ahogyan reggel lementünk a strandra egy hatalmas szerpentinen keresztül.
A hegyről lepillantottunk a tengerre és kifürkeészttük a horizontaot.
Még ma is sóvárgok a tenger iránt, ha visszaemlékszem ezekre a pillanatokra.
Ezt az élményt maár nem veheti el senki.
Szomorú idők alatt jó visszaemlékezni a gyerekkori élményekre.
Talán majd egyszer megint eljutok a tengerhez.
Jó a gyerekeknek együtt a családdal nyaralni.
|
A Balti tenger This sentence has been marked as perfect! |
|
Nem hiszem, hogy pontosan tudnék egy bizonyos élményt leírni, viszont a balti tengeri nyaralásokra szívesen emlékszem vissza. This sentence has been marked as perfect! |
|
Majdnem minden nyáron mentünk valahova nyaralni, de a legemlékezetesebb nyaralások azok, amelyek a tengerpartot kötődnek. Majdnem minden nyáron mentünk valahova nyaralni, de a legemlékezetesebb nyaralások azok, amelyek a tengerpart |
|
Három testvérem van, és már az utazás a tengerhez felért egy kalanddal. Három testvérem van, és már az utazás a tengerhez is felért egy kalanddal. |
|
Mind a nyégyen ültünk ott osszepréselve a hátsó ülésen és izgatottan vártunk, hogy milyen élményekben lesz majd részünk. Mind a n |
|
Egy nyaralási otthonban laktunk, és volt egy közös étkező, ahol délben a családok találkoztak. This sentence has been marked as perfect! |
|
Különben az egész napot a strandon töltottünk. Különben az egész napot a strandon tölt |
|
De soha nem lett unalmas. |
|
Homokvárokat építettünk. Homokvár |
|
Aláástuk a strandszékeket, és örültünk, mikor ezek majd felborultak. This sentence has been marked as perfect! |
|
Még sok egyéb kalandot sorolhatnék fel, de a legjobban arra emlékszem vissza, ahogyan reggel lementünk a strandra egy hatalmas szerpentinen keresztül. This sentence has been marked as perfect! |
|
A hegyről lepillantottunk a tengerre és kifürkeszttük a horizontat. A hegyről lepillantottunk a tengerre és kifürk |
|
Még ma is sóvárgok a tenger iránt, ha visszaemlékszem ezekre a pillanatokra. This sentence has been marked as perfect! |
|
Ezt az élményt ma nem vehet el senki. Ezt az élményt m |
|
Szomorú idők alatt jó visszaemlékezni gyerekkori élményekre. Szomorú idők alatt jó visszaemlékezni a gyerekkori élményekre. |
|
Talán majd egyszer megint eljutok a tengerhez. This sentence has been marked as perfect! |
|
Jó a gyerekeknek együtt a családdal nyaralni. This sentence has been marked as perfect! |
You need LangCorrect Premium to access this feature.
Go Premium