bea's avatar
bea

May 26, 2023

20
Bengáli tűz

Mostanában olvasók egy nagyon érdekes magyar regényt. Olyan olvasmányos, hogy csodálom, hogy nem népszerűbb ez a regény.

Ami leginkább érdekel benne, hogy a szerzőség nem igen tisztázódott ki a mai napig.

Germanus Gyula vagy a felesége írta ezt a fajtájának igen újszerű irodalmi művet.

Benne minden van, tudomány, kaland, szerelem és mindennekelőtt arra készteti az olvasót, hogy gondolkozzon a történteken.

Nagyon nagy hőfokon iródott ez a mű, és azt gyanítom, hogy mégis inkább Germanus Gyula írta, mint a felesége.

A tudományos részeket csak egy valódi tudós írhatta.

És még egy dolog nagyon érdekes. Hajnóczy Rózsa, Germanus Gyula felesége 1944-ben öngyilkos lett.

A mű 1943-ban jelent meg.

Van valami összefüggés a két dátum között?

Az köztudott, hogy Germanus Gyula 1938ban először találkozott a leendő második feleségével.

Ami szintén érdekes, hogy Germanus Gyula áttért az izlám hítre.

Eredetileg egy zsidó családban született.

A regény egy igazi remekmű.
Viszont azt gondolom, hogy nagy életi drámák árán jött létre.

Szerintem az igazi irodalom ilyen. Az alkotás egy léleki folyamat, amely csak kemény munka és kitartás mellett születik.

irodalom
Corrections (1)
Correction Settings
Choose how corrections are organized

Only show inserted text
Word-level diffs are planned for a future update.

Bengáli tűz

A tudományos részeket csak egy valódi tudós írhatta.

Hajnóczy Rózsa, Germanus Gyula felesége 1944-ben öngyilkos lett.

A mű 1943-ban jelent meg.

Van valami összefüggés a két dátum között?

Szerintem az igazi irodalom ilyen.

bea's avatar
bea

May 26, 2023

20

Nagyon -nagy hőfokon iródott ez a mű, és azt gyanítom, hogy mégis inkább Germanus Gyula írta, mint a felesége.

Milyen értelemben hőfokon?

bea's avatar
bea

May 26, 2023

20

Ami szintén érdekes, hogy Germanus Gyula áttért az izlám hítre.


Ami szintén érdekes, hogy Germanus Gyula áttért az iszlám híitre. Ami szintén érdekes, hogy Germanus Gyula áttért az iszlám hitre.

Bengáli tűz


This sentence has been marked as perfect!

Mostanában olvasók egy nagyon érdekes magyar regényt.


Mostanában olvasóok egy nagyon érdekes magyar regényt. Mostanában olvasok egy nagyon érdekes magyar regényt.

Olyan olvasmányos, hogy csodálom, hogy nem népszerűbb ez a regény.


Ami leginkább érdekel benne, hogy a szerzőség nem igen tisztázódott ki a mai napig.


Ami leginkább érdekels benne, hogy a szerzősé mai napig nem igen tisztázódott ki a mai napigszerző. Ami leginkább érdekes benne, hogy a mai napig nem igen tisztázódott ki a szerző.

Germanus Gyula vagy a felesége írta ezt a fajtájának igen újszerű irodalmi művet.


Germanus Gyula vagy a felesége írta ezt, a fajtájának igen újszerű irodalmi műveét. Germanus Gyula vagy a felesége írta ezt, a fajtájának igen újszerű irodalmi művét.

Benne minden van, tudomány, kaland, szerelem és mindennekelőtt arra készteti az olvasót, hogy gondolkozzon a történteken.


Benne mMinden van, benne: tudomány, kaland, szerelem és mindennekelőtt arra készteti az olvasót, hogy gondolkozzon a történteken. Minden van benne: tudomány, kaland, szerelem és mindennekelőtt arra készteti az olvasót, hogy gondolkozzon a történteken.

Nagyon nagy hőfokon iródott ez a mű, és azt gyanítom, hogy mégis inkább Germanus Gyula írta, mint a felesége.


Nagyon -nagy hőfokon iródott ez a mű, és azt gyanítom, hogy mégis inkább Germanus Gyula írta, mint a felesége. Nagyon-nagy hőfokon iródott ez a mű, és azt gyanítom, hogy mégis inkább Germanus Gyula írta, mint a felesége.

Milyen értelemben hőfokon?

A tudományos részeket csak egy valódi tudós írhatta.


This sentence has been marked as perfect!

És még egy dolog nagyon érdekes.


És mMég egy dolog nagyon érdekes.: Még egy dolog nagyon érdekes:

Hajnóczy Rózsa, Germanus Gyula felesége 1944-ben öngyilkos lett.


This sentence has been marked as perfect!

A mű 1943-ban jelent meg.


This sentence has been marked as perfect!

Van valami összefüggés a két dátum között?


This sentence has been marked as perfect!

Az köztudott, hogy Germanus Gyula 1938ban először találkozott a leendő második feleségével.


Az köztudott, hogy Germanus Gyula 1938-ban először találkozott a leendő második feleségével. Az köztudott, hogy Germanus Gyula 1938-ban először találkozott a leendő második feleségével.

Eredetileg egy zsidó családban született.


Eredetileg egy zsidó családban született. Eredetileg egy zsidó családban született.

Jobb lenne összekötni a két mondatot, a magyar nem igazán szereti az ilyen rövid, tőmondatokat. Például: Ami szintén érdekes, hogy Germanus Gyula, aki eredetileg egy zsidó családban született, áttért az iszlám hitre.

A regény egy igazi remekmű.


A regény egy igazi remekmű., A regény egy igazi remekmű,

Viszont azt gondolom, hogy nagy életi drámák árán jött létre.


Vviszont azt gondolom, hogy nagy életi drámák árán jött létre. viszont azt gondolom, hogy nagy életdrámák árán jött létre.

Szerintem az igazi irodalom ilyen.


This sentence has been marked as perfect!

Az alkotás egy léleki folyamat, amely csak kemény munka és kitartás mellett születik.


Az alkotás egy lélelki folyamat, amely csak kemény munka és kitartás mellett születikhet meg. Az alkotás egy lelki folyamat, amely csak kemény munka és kitartás mellett születhet meg.

You need LangCorrect Premium to access this feature.

Go Premium